IDEGEN NYELVEK

Célok és feladatok az elsőtől a nyolcadik évfolyamig

A Waldorf-pedagógiában nem különül el egymástól a tanítási és nevelési cél. A nevelés-tanítás kérdésköre: hogyan segíti a tantárgy tanítása az emberré válást?

Az idegen nyelv oktatásának célja, hogy a diákok pozitívan forduljanak a más kultúrájú és nyelvű népekhez, valamint hogy segítse az emberi megértést, hogy empátiát alakítson ki mások szemlélete és világlátása iránt. Az idegen nyelvek tanulása új perspektívát kínál az egyén számára saját nyelvéhez, kultúrájához, szemléletéhez, mentalitásához, ily módon segítve a diákot, hogy a világot árnyaltabban láthassa.

Ennek megfelelően az idegen nyelv oktatásának célja összetett. Egyrészről praktikus, hasznos célként törekszik arra, hogy a tanuló hallás és olvasás útján egy másik nyelvet megértsen, és hogy folyékonyan fejezze ki magát az adott idegen nyelven szóban és írásban egyaránt. Továbbá célja bemutatni a diákoknak az adott nyelven beszélő népek karakterét, szokásait, kultúráját, földrajzát, történelmét. Az idegen nyelv tanításának harmadik, pedagógiai célja, hogy segítse a gyermek általános fejlődését a tantárgy saját eszközeivel, és hogy betekintést nyújtson a világ árnyalt szemlélési módjaiba, ezzel tágítva perspektíváját.

Az idegen nyelv verbális tanulása a diáknak azt a képességét fejleszti, hogy egy másik emberre figyeljen, hogy követni tudja a másik ember kimondott és ki nem mondott szándékait, hiszen ez ösztönzi a nyelv iránti érzékenységet. Jobb megértést, kiegyensúlyozott véleményalkotást és empátiát alakít ki. Ezek a képességek szükségesek a komplex társadalmi helyzetekben. A legalább két idegen nyelv tudása a rugalmas és mozgékony gondolkodást ösztönzi, mivel a különböző nyelvek kaput nyitnak a tapasztalás különböző birodalmaiba, és így növekszik a világ és a más emberek iránti érdeklődés is.

A nyelv alapvetően három szinten működik. Támogatja az önkifejezést, a kommunikációt, és keretet biztosit a párbeszédhez, beszédhez és megértéshez. Másodsorban a nyelv a gondolatok és koncepciók rendszerezésének és reprezentálásának eszköze, lehetővé teszi, hogy a gyermek feltérképezhesse saját tapasztalatait. A szintaktikai viszonyok egyetemes elveinek segítségével a jelentés eljut az egyik személytől a másikig. Minden nyelvet le lehet fordítani minden más nyelvre. Harmadsorban a nyelv természetét tekintve felfedő, reveláló jellegű.

Az idegen nyelvek tanításánál az anyanyelv "megtanulásának" mintáját tűzi maga elé a Waldorf-pedagógia. (Az erre vonatkozóak tekintetében lásd az anyanyelv tanítását.) A nyelv természetével folytatott munka azt eredményezi, hogy a gyermek teljes lényével belemerül a nyelvbe. Főként az első években fontos szempont, hogy igyekszünk nem lefordítani egyik nyelvet a másikra. Ez alkalmat ad a gyerek érző-intelligenciájának nevelésére, különösképpen akkor, ha az idegen nyelvek tanítása már az első iskolaévben elkezdődik.

Az órák többnyire teljesen az idegen nyelven folynak. A költői nyelvet előtérbe helyezzük a prózával szemben. A gyermekek megismerkednek egy sor tevékenységgel, párbeszéddel (üdvözlés, mindennapi helyzetekben használt kérdések és válaszok), versekkel, mondókákkal, kiszámolós játékokkal, dalokkal, játékokkal, melyek a nyelv világába repítik őket anélkül, hogy fordításra vagy magyarázatra lenne szükség.

Az első három évben döntően együtt beszélnek a tanár és a gyerekek, az egyéni megnyilatkozások kevésbé hangsúlyosak.

A 3. osztály végére a gyermekek szókincse tartalmazza a ruházat elemeit, a mindennapi otthoni és iskolai élet tevékenységeit leíró kifejezéseket, az osztályterem és az otthon tárgyait, a színeket, a napszakokat, a hét napjait, hónapokat, évszakokat, tipikus időjárási kifejezéseket, ismerős foglalkozásokat, hogy hogyan űzik ezeket, növényeket, állatokat stb. Képes alapvető kérdéseket feltenni és megválaszolni a fent felsorolt szókincs segítségével. Füzetmunkára a szóbeliség miatt nincs szükség, de első osztálytól a gyerekeknek lehet olyan füzete, amelyben a tanult dalokat, verseket lerajzolják, harmadik osztályban esetleg néhány szót is leírnak az év végén.

A 4. osztálytól a gyermeknek új életszakasza kezdődik, melynek egy tudatosabb nyelvtanulás felel meg.

A kilenc-tizenharmadik évben, "a gyerekkor közepén" az írás-olvasás jelenik meg a tantervben. Az olvasás képessége ismert szöveg felolvasásától, a helyes hangsúly kialakításán át a maximális érthetőségig kell fejlődjön. Ebben a három évben az írás az ismert rövid szövegek másolásával kezdődik, majd egyszerűbb gondolatok kifejezését szolgálja. Megjelenik a kétnyelvűség, idegen nyelvű szövegek tartalmát foglalják össze az anyanyelvükön és egyszerű szövegeket alkotnak idegen nyelven. Ezen időszak végére megismerkednek a szótár használatával. A nyelvtani szabályokon tudatossá váló nyelvhelyesség élményéhez a nyelv szépségének élménye járul. Ez a hosszabb versek, prózai szövegek önálló előadásában nyilvánul meg. A mondatok helyes ritmusban való előadása, a karakterisztikus hanglejtés ennek az esztétikai igénynek a kielégítését szolgálja. Életszerű beszédhelyzetek, információk adása a nyelvben való megnyilatkozás elemei. A nyelvtörők humora is helyet kap a tanulásban. A helyes kiejtésre is egyre nagyobb gond hárul.

Az epochafüzetek mintájára kis tankönyvet szerkesztenek a gyerekek, amibe a tanult verseket, dalokat mondókákat és gyakorlatokat is feljegyzik. (felbecsülhetetlen, ha tanárváltozás van). Az olvasmány általában az 5. osztályban jelenik meg, amikorra a gyerekek ismerik a betűket és ismerős mondatokat képesek olvasni. Az olvasmány lesz a szókincs növelésének középpontjában. A gyerekek ekkor kezdik felépíteni saját referencia-füzetüket rendszerezett szókincslistákkal, amelyeket gyakran tematikusan csoportosítanak, nyelvtani szabályokkal és ragozási táblázatokkal egészítenek ki. Gyakorlófüzetük is van, amiben az írott munkát gyakorolják akár az órán, akár házi feladatként. Amennyiben, rendelkezésre áll jó szöveggyűjtemény, negyedik osztálytól érdemes használni az olvasás tanításához. Szótárral az 5. osztály végétől, hatodik osztály elejétől kezdenek dolgozni a tanulók.

Jól alkalmazhatóak ebben az életkorban a rejtvényjátékok, a párbeszédek improvizatív jellege is fokozódik. Az osztály illetve csoport előadhat együtt kisebb színdarabokat is.

A gyerekek az egész középtagozatban folytatják a szóbeli munkát, ami mindig a tanítás középpontjában marad. Ez gyakran egy-egy rövid színdarab vagy jelenet előadását jelenti. A beszédgyakorlatok tartalmaznak egyszerű társalgást az iskolai és otthoni életről, időjárásról, kérdés-felelet játékot, ami a számok, az idő, az évszak, napszak, az osztály aktuális eseményeinek vagy az olvasott szöveg tartalmának ismeretén alapul. A tevékenységek között általában szerepel vers és beszédgyakorlat felmondása, éneklés, nyelvtani kérdések megtárgyalása vagy a történelem, földrajz és kultúra bizonyos aspektusai. Az egyes olvasmányok kiválasztásakor a nyelvtanár próbáljon meg kapcsolódni a főoktatás anyagához.

A gyerek a tizenkettedik életév táján ok-okozati összefüggések meglátására képes, így az előzőleg tanultak összefoglaló áttekintésére is. A nyolcadik osztályban ismeretlen szöveg jelentését következtetik ki a gyerekek beszédhelyzet segítségével. Ennek kapcsán megismerkedhetnek az idegenvezetéssel. Foglalkozhatnak a természet- és környezetvédelem kérdéseivel, olvashatják híres írók munkáit eredeti nyelven. A prózai és költői alkotásokat megelőzik a szükséges magyarázatok, nem utólag fűzi az olvasottakhoz a tanár. A művet hallás alapján értik meg a gyerekek, ez az első találkozás azokkal, olvasásuk a velük való foglalkozás utolsó fázisában következik. Elkezdődhet a naplóírás, tudjanak a gyerekek több mondatból álló egyszerűbb szöveget leírni. E szakasz végén megjelenhet a fordítás magyarról idegen nyelvre és fordítva. A gyerekek részletesen beszélnek családjukról, önmagukról.

Célok és feladatok:

1. évfolyam

Az óra elsősorban az adott idegen nyelven folyik. A tanár idegen nyelven köszön, búcsúzik, idegen nyelven való kérésre (esetleg versre, dalra) történik a padok hátrahúzása, kör képzése stb.

Az első osztály témái a gyermek közvetlen környezetéből erednek: emberi test, osztályterem, iskolaudvar, egyszerű cselekvések, szokások az osztályban. A megértést aktív mozgás, aktív részvétel segíti, történeteknél pedig képek. A történetek is a gyermek környezetéről, mindennapjairól szólnak. A szókincs, amit ilyen módon elsajátít, elsősorban passzív szókincs, az osztályteremhez, a társakhoz és a tanárhoz kötött.

A dalok, mondókák, játékok segítik a ritmus, dallam-, és hangzásvilág érzéki tapasztalását, artikulációs bázisának kiépítését.

2. évfolyam

Ezt az évet az 'igen/nem' és az 'én/te' világa hatja át. A gyermekekben erősebb igény van a kommunikációra, mint az első osztályban. Nagyon jók ebben az életkorban a tapsoló-mondókák és kötél-mondókák (egy nagy kötelet pörgetünk, mely alatt-felett a gyerekek áthaladva mennek, ugrálnak, s közben mondják a verset). Dinamikus egyensúly legyen a hangos és csöndes részvétel, a beszéd és a hallgatás között.

A témák a főoktatás témáihoz kapcsolódjanak, pld. állatok, növények, fabulák. Folytatódnak az első osztályban megkezdett tevékenységek, az órák továbbra is a szóbeli munkára épülnek.

3. évfolyam

Ebben az életkorban a gyerekeknek már sokkal nagyobb érzékük van a nyelvhez, az árnyalatokhoz mind a kiejtés, mind a jelentés terén. Hosszabb, változatosabb szövegeket igényelnek. Élvezik a humoros jelenetek előadását és a rövid darabokat, amikben önálló tanulásra és szereplésre van módjuk. Ebben az évben intenzíven kell készülni a következő évben belépő írásra. Olyan szövegeket tanulnak, amiket később majd leírnak, a nyelvtan kulcsszerkezeteit gyakorolják szóban. Beszédgyakorlatok, nyelvtörők, fejtörők és gyönyörű versek képezik a napi recitálási anyagot. Esetleg már ebben az évben megkezdődhet a füzetmunka: lerajzolhatják az ismert történeteket, dalokat.

4. évfolyam

A tizedik életévben a gyerekek az 'Én'-tudatosság egy új szintjére lépnek.

Az első három év alatt kívülről megtanult anyagot használva kezdenek a diákok írni. A gyerekek megtanulják felismerni az általuk már ismert szókincset. Mielőtt nyomtatott olvasási anyaggal ismerkednének meg, azt olvassák elsőnek, amit saját maguk írtak. Mind az írás, mind az olvasás sok gyakorlást igényel.

A gyerekek most már részben körben, részben pad mögött ülve dolgoznak.

Össze lehet állítani szókincs-listákat szócsaládok alapján (kulcsszavak, amik egy-egy témakörre vonatkoznak, mint a test részei, az osztályterem, évszakok, színek, egyszerű utasítások, kérdésformák). Ahol csak lehetséges, a főneveket mondatokban tanulják a gyerekek a megfelelő igeformákkal és egyszerű jelzőkkel együtt. Miután egész mondatokat írtak le, hasznos aláhúzatni a főneveket és az igéket más-más színnel. A szókincs ilyen módon való leírása egy hosszú szóbeli tanulási folyamat a végén jelenik meg.

A szókincs egyik hatékony gyakorlási módja az egyszerű történetek ismerős szavakkal való összefoglalása. A gyerekek a cselekvés fő vonalát adó két-három mondatot másolják le. A szövegnek minél több ismétlést kell tartalmaznia.

A tábláról való - fentiekhez hasonló - másoláson kívül, írott gyakorlat lehet még az egyszerű tollbamondás is

A kézzel írott füzetek felelnek meg a tankönyvnek (szöveggyűjteménynek). Eleinte egy epochafüzet is megfelel az egyszerű írásgyakorlatoknak. Későbbi években hasznos, ha van egy külön füzet a daloknak, verseknek és egy másik a szókincsnek és nyelvtannak.

A szóbeli munkát élénk beszédgyakorlatokkal, versekkel, mondókákkal, dalokkal, valamint kérdés-feleletekkel kell folytatni, egyre inkább bevonva a gyerekeket az egymás közötti csoportmunkákkal. Most már mindent érteniük kell, amit mondanak. Ennek elősegítésére egy fajta konzekutív fordítást lehet bevezetni, ami általában a tartalom megfogalmazását jelenti. A gyerekeket meg lehet kéri, hogy "fordítsák le", amit más gyerek mondott. Ez nem szó szerinti fordítást, hanem az elhangzottak lényegének saját szavakkal történő megfogalmazását jelenti.

A csoportos szereplés mellett a gyerekek egyénileg is egyre többet megszólalhatnak.

A szituációs játékok, rövid darabok, találós kérdések, az éneklés, szövegfelmondás, egyszerű párbeszédek és szójátékok továbbra is az órák fontos részét képezik.

5. évfolyam

Ebben a korban (11. életév) erősen ritmikus memóriával rendelkeznek a gyerekek, így sokat képesek és sokat is kell, hogy tanuljanak. Ez az a kor, amikor a nyelv szépségét lehet megismertetni velük. Nagyon fontos, hogy a gyerekek élvezzék a nyelvet, és ahhoz, hogy erre építeni lehessen, a kreatív képzeletüket kell felébreszteni, legyen az akár a megfelelő házi feladat kitalálása. A 4. osztályban tanult egyszerű szerkezetekre építve erősödik a nyelvtan iránti érzékük. Az 5. osztályban tanulnak alapvető mondatszerkezeteket, ekkor gyakorolják a főneveket és egyszerű igeformákat. A példamondatokat a már ismerős, osztályban előforduló párbeszédekből veszik. A szókincset itt már tudatosan tanulják és gyakorolják. További egyszerű olvasmányokat adhatunk.

A szóbeli munka kérdés-felelet párbeszédeket, beszédgyakorlatokat, és számtalan verset tartalmaz, amiket kívülről kell tudni (és ismétlés útján tanulnak meg). A valódi értékén túl a versmondás a tiszta kiejtés és mondat dallam begyakorlásának kiváló eszköze, és erősíti az idioma jellegű szókincset is. Az ilyen versek tartalmát (évszakhoz kapcsolódó, elbeszélő stb.) nem szükséges részletesen elmagyarázni.

Az egyre bővülő, változatos szókinccsel a gyerekeket arra kell ösztönözni, hogy képzeletüket használva alkalmazzák a szavakat, például rövid történetek megírásában.

Miután az új nyelvtani szerkezeteket az anyanyelven megtárgyalták, begyakorolták és megértették, a szabályt egyszerű állítás formájában írásban rögzítik egy erre a célra kezdett külön füzetbe. Így az 5. osztályban el lehet kezdeni egy saját kezűleg készített nyelvtankönyvet, amit 8. osztályig használnak. Az olvasás szeretetét ösztönözi kell.

Ebben az évben már megpróbálhatunk egy hosszabb darabot is előadni az osztállyal illetve csoporttal.

6. évfolyam

A 6. osztály a pubertás határát jelzi. Cél, hogy felébresszük a fiatal emberek intellektuális képességét a nyelv koncepcionális rendszerének megértéséhez, hogy rendszerében lássák az eddig tanultakat és a még megtanulandókat.

Ebben a korban a diákok hasznosan tanulnak nyelvtani formákat. Más szavakkal, a rend és rendszer, az áttekinthető tervezés nagyon fontos a 6. osztályban!

A dráma és hősköltemények, valamint sok humor képezi a beszédgyakorlatok alapját. Rövid színdarab jeleneteket lehet előadni. Minél több idiómát, kifejezést és mindennapi társalgási szókincset lehet beépíteni a szóbeli munkába.

A 6., 7. és 8. osztályban a földrajz, jellegzetes epizódok, történelmi és mitikus személyiségek alkotják a fő témaköröket.

Amint megfelelő nyelvtani és szókincsalapot sikerült kialakítani, a diákokat bátorítani kell, hogy szabadabban fejezzék ki magukat.

7. évfolyam

A 7. osztály tanterve szorosan követi a 6. osztálynál leírtakat. Erős hangsúlyt kapnak a kulturális, földrajzi, történelmi témák. A szükséges nyelvtani témák 6.-tól 8.-ik átfedik egymást és bármilyen praktikus sorrendben vehetők. A gyerekek már jól használják a kétnyelvű szótárakat és rövid szövegrészekre egyszerű, összefoglaló fordításokat készítenek.

A 7. osztály is jó alkalom egy nagyobb szabású bemutatóra (pl. a reneszánsz témaköréből) vagy színdarab bemutatására, hiszen a 8. osztályban az osztály elsősorban az anyanyelven bemutatandó záró színdarabra és az egyéni munkákra koncentrál.

8. évfolyam

A 8. osztályban is erős hangsúlyt kapnak a kulturális, földrajzi, történelmi témák. Ezek szerepelhetnek az olvasott irodalomban és a 8. osztályban önálló projektmunkákban is (pl. életrajzok). Az órán rendszeres időt kell hagyni a társalgás gyakorlására. Ösztönözni kell a diákokat, hogy keressenek partnerosztályt angol nyelvterületen. Levelek, egyszerű leírások, naplók, történet összefoglalások alkotják az írott munka anyagát.

A nyolcadik osztályra a diákok elsajátítják a nyelvtani alapokat, s ebben az évben áttekintik a megtanult nyelvtani formákat. Ez az év egyfajta lezárása a nyelvtanulásnak a felső tagozat megkezdése előtt.