Language
E-mail

Jelen dokumentum az iskolában és annak udvarán tartózkodó gyermekek, pedagógusok, szülők és vendégek viselkedését hivatott szabályozni, betartása közös érdekünk.

I. Az iskola mindennapos szabályai

  1. Az iskola minden tanítási napon 7 óra 30 perckor nyit, az érkező gyermekek számára ügyeletet biztosítunk. A tanulók az osztálytanítójukkal megbeszéltek szerint tantermükben vagy az az előtti folyosószakaszon várakoznak a tanítás kezdetére.
  2. Az iskola kapuját 8 óra 15 perctől 12 óráig zárva tartjuk.
  3. A tanítás 8 órakor kezdődik, a főoktatás 10-ig tart, ezt 30 perces szünet követi. 10 óra 30 perctől 45 perces szakórák vannak, 10 perces szünetekkel.
  4. A 30 perces szünetben a diákok az udvaron, az ezt követő szünetekben az épületben tartózkodnak. A 6., 7., 8. osztályosok számára megengedett, hogy a 30 perces szünetben az osztálytermükben tartózkodjanak és ott beszélgessenek. Amennyiben ezen osztályokban rendetlen viselkedést vagy rongálást tapasztalunk, az osztálytanító 2 hétre megvonhatja az illető osztálytól a teremben való tartózkodás lehetőségét, ismétlődő esetben korlátlan időre is.
  5. Iskolánkban labdát rúgni csak az udvaron felfestett tengópályákon, lábtengó játékban szabad. Ezen felül a tanárok által külön erre szervezett alkalmakkor szabad futballozni a sportpályán, esetleg a tornateremben. A folyosókon nem szabad labdázni.
  6. Tanítási idő alatt a tanulók csak tanári engedéllyel hagyhatják el az iskolát.
  7. Az iskolában elektromos vagy elektronikus eszközöket (walkman, CD-lejátszó, elektronikus játékok stb.) használni nem lehet. Javasoljuk, hogy ezeket a diákok ne is hozzák magukkal. Az ilyen eszközökért az iskola felelősséget nem vállal.
  8. Javasoljuk, hogy mobiltelefonnal csak azok a diákok érkezzenek az iskolába, akiknél ez a családdal való kapcsolattartás miatt nélkülözhetetlen. A diákoknak a telefonjukat az iskolába érkezéskor ki kell kapcsolni és a tanítás ideje alatt a táskájukban kell tárolni. Az iskolából való távozáskor – vagy ha arra bármikor engedélyt kértek és kaptak – a fent említett célra bekapcsolhatják a telefonjukat. A diákoknál levő készülékekért az iskola nem vállal felelősséget.
  9. Tanítási időben, iskolai rendezvényeken és kirándulásokon egyaránt a haj-, köröm, arc- és testfestés teljes mellőzését kérjük. A diákokon levő cipő és ruha kiválasztását az évszak, az egészség, a biztonság és a jó ízlés irányítsa. Kérjük, az iskolába a diákok ne hozzanak nyalókát, se rágógumit.
  10. Az iskolában mindenki úgy viselkedjék, hogy ne veszélyeztesse saját és mások biztonságát, testi épségét, ne zavarja a tanórák csendjét, a szünetek alatti pihenést, játékot. Tilos az iskolába balesetveszélyes, szúró-vágó, tűz és robbanásveszélyes tárgyakat és berendezéseket behozni.
  11. Az iskola berendezését, taneszközeit mindenki óvja, a helyiségeket tartsa tisztán, rendben. Károkozás esetén – szándékosságtól függetlenül – a kárt okozó és családja köteles helyreállítani az eredeti állapotot, illetve megtéríteni az okozott kárt.
  12. Tilos az iskolába behozni bármiféle cigarettát, alkoholt vagy kábítószert, tilos ilyen szerek hatása alatt az iskolába érkezni, vagy azokkal az iskolában élni – az ilyen cselekedet fegyelmi vétség, ami fegyelmi eljárást von maga után.
  13. Az iskolában 12 órától 17 óráig napközi működik, a diákok a tanítás végeztével a napközis tanár felügyelete alatt a napközis teremben vagy az udvaron tartózkodnak. A napköziben minden tanuló úgy viselkedik, hogy ne zavarja társait a leckeírásban vagy a szabad játékban.
  14. A napközibe be nem íratott diákoknak is be kell tartaniuk a napközi szabályait, rendjét, ha délután az iskolában tartózkodnak (pl. zeneórára várva).
  15. A napköziből a gyermekeket a szülő vagy a szülő által megbízott személy hazakísérheti, illetve a szülők írásos nyilatkozata alapján alkalmanként vagy rendszeresen a tanulók egyénileg is hazamehetnek az iskolából.
  16. Az ebédelés rendjét külön dokumentum szabályozza.

II. A tanulók jogai

A tanulónak jogában áll:

1 Részt venni az osztály és az iskola életének alakításában.

2. A 3. évfolyamtól részt venni a szakkörök, klubok munkájában és kezdeményezni azok létrehozását, tagjává válni iskolai, művelődési, művészeti, ismeretterjesztő, sport- és más köröknek, az iskolán kívüli társadalmi szervezeteknek.

Iskolai diákkörök létrehozását bármelyik 6. osztályos és annál idősebb diák kezdeményezheti. A diákkör létrehozását a tanári kollégium engedélyezheti az érintettek, és finanszírozási kérdések esetén a gazdasági vezetővel történő egyeztetés után.

3. Az osztályközösség az osztály ügyeiben önállóan dönthet. Az osztályok döntése a házirendet nem sértheti.

4. Az iskola szabadidős programjai (szakkörök, rendezvények, táborok) az iskola harmadikos és náluk idősebb tanulói számára nyitottak.

5. A tanuló 5. osztálytól jogosult szeptember folyamán megtudni a tantárgyi alapkövetelményeket. Ismertetésükért az osztálytanító és a szaktanár a felelős. Az alsóbb osztályokban a követelményekről a szülők értesülnek a tanév első szülői estjén.

6. A tanulókkal az osztálytanítók a tanév elején ismertetik a Házirendet. Az aktuális tudnivalókról az osztálytanítók folyamatosan tájékoztatják diákjaikat

7. A tanulót fejlődéséről, egyéni haladásáról a pedagógusok folyamatosan szóban, az epochazárók értékelésekor, és szükség esetén a szülővel konzultálva tájékoztatják.

8. Jogszabályokban, az iskola belső szabályzataiban biztosított jogaik érvényesítése érdekében a tanulók szóban vagy írásban az osztálytanítójukhoz, a pedagógusokhoz, a Tanári Konferenciához vagy az iskolaképviselőhöz fordulhatnak.

9. A tanulók kérdéseiket, véleményüket, javaslataikat szóban vagy írásban egyénileg vagy választott képviselőik útján közölhetik osztálytanítójukkal, az iskolaképviselővel vagy a Tanári Konferenciával. Felvetéseikre –a konferencia munkarendjét figyelembe véve- három héten belül választ kapnak.

III. A tanulók kötelességei

1. Iskolánk minden tanulójának elsőrendű kötelessége, hogy részt vegyen a kötelező és a választott foglalkozásokon, és eleget tegyen – rendszeres munkával és fegyelmezett magatartással, képességeinek megfelelően – tanulmányi kötelezettségének. A tanuló kötelessége minden órára magával hozni felszerelését.

2. A tanuló felelősséggel tartozik az általa elvállalt feladatoknak a megszabott határidőn belüli megvalósításáért.

3. A tanuló kötelessége, hogy óvja saját és társai testi épségét, elsajátítsa és alkalmazza az egészségét és biztonságát védő ismereteket, továbbá haladéktalanul jelentse a felügyeletét ellátó pedagógusnak vagy más alkalmazottnak, ha saját magát, társait, az iskola alkalmazottait vagy másokat veszélyeztető állapotot, tevékenységet illetve balesetet észlelt, továbbá ha megsérült. A legkisebb sérülést is azonnal jelenteni kell a legközelebbi tanárnak.

4. A tanuló köteles a tanítási órákról és az iskola által szervezett rendezvényekről való távolmaradását az időtartamra vonatkozó szülői vagy orvosi igazolással igazolni. Az igazolásnak a mulasztás tényleges okát tartalmaznia kell. Az igazolást aznap kell bemutatni, mikor a betegség után a tanuló először jön iskolába, de legkésőbb az ezt követő egy héten belül. A határidőn túl behozott igazolások elfogadásáról az osztálytanító és a tanári kollégium együttesen dönt.

A szülő (gondviselő) félévenként legfeljebb három alkalommal igazolhat távolmaradást. A tanuló számára előzetes távolmaradási engedélyt a szülő írásban kérhet. Az engedély megadásáról tanévenként hat napig az osztálytanító, ezen túl a Tanári Konferencia dönt. A döntés során figyelembe kell venni a tanuló tanulmányi előmenetelét, addigi mulasztásainak mennyiségét és azok okait.

5. Amennyiben a tanuló elkésik a tanítási óráról, az órát tartó pedagógus a késés tényét, időtartamát, igazolt vagy igazolatlan minősítését az osztálynaplóba bejegyzi. Az igazolatlan késések idejét össze kell adni és amennyiben eléri a 45 percet, a késéseket egy igazolatlan tanítási órának kell tekinteni.

6. Az igazolatlan mulasztásról az iskola köteles tájékoztatni a szülőt az osztálytanítón keresztül. A tizedik igazolatlan óra után a jegyzőt is értesíteni kell.

7. Egy tanévben legfeljebb 250 tanóra igazolt és 30 tanóra igazolatlan hiányzás fogadható el. Ezt meghaladó mulasztás esetén a tanév elfogadásáról a Tanári Konferencia dönt.

8. Az ünnepekről, kirándulásokról, tanórán kívüli kötelező iskolai foglakozásokról történő távolmaradásra, a tanórai hiányzásra vonatkozó szabályok alkalmazandók.

9. A szülő előzetes írásbeli kérése alapján a tanuló tanítási időben, az osztálytanító engedélyével hagyhatja el az iskolát.

11. A hiányzás miatt mulasztott tananyag pótlása minden tanuló kötelessége, a szaktanárral egyeztetett módon és időben.

10. A mulasztásra vonatkozó fenti szabályok alól kivételesen indokolt egyedi esetben (pl. sportolás, művészeti tevékenység) a tanári kollégium felmentést adhat.

A tanuló kötelessége különösen, hogy tiszteletben tartsa az iskola tanárai, alkalmazottai, tanulótársai emberi méltóságát és a II. pontban meghatározott, illetve egyéb jogait!

IV. Fegyelmező intézkedések formái és elvei

A Tanári Konferencia bármely tanár javaslatára bármely tanulónak figyelmeztetést adhat a Házirend megszegése esetén.

A fegyelmező intézkedések fokozatai:

1. szóbeli figyelmeztetés, amely bekerül a Konferencianaplóba. Erről a szülőt az osztálytanító értesíti.

2. Írásbeli figyelmeztetés, amely az osztálynaplóba kerül. Erről a fokozatról levélben kell értesíteni a szülőt.

3. A harmadik írásbeli figyelmeztetés után a Tanári Konferencia behívja a szülőket a konferencia ülésére problémamegoldó beszélgetésre.

4. A Tanári Konferencia a szülőt és az érintett gyermeket is behívja a konferencia ülésére.

5. Legvégső fokozat a tanuló eltanácsolása az iskolából.

Budapest, 2009. szeptember 1.

a Tanári Konferencia nevében:
Gazdag Márta
iskolaképviselő

a fenntartó nevében:
Dr. Szokoly Gyula
kuratóriumi elnök

Rákosmenti Waldorf Pedagógiai Alapítvány Óvodái

TÜNDÉRRÓZSA WALDORF ÓVODA Tündérrózsa Waldorf Óvoda XVI. kerületi óvodánk tevékenységeit a kisgyermekkor igényei és sajátosságai határozzák meg a gyerekek 4-től 7 éves korukig vannak egy csoportban. Ez az összetétel családias légkört teremt , fejleszti és színesíti a gyerekek szociális érzékét. Honlap
RÁKOSMENTI WALDORF ÓVODA Rákosmenti Waldorf ÓvodaXVII. kerületi óvodánk magában hordozza a családias légkör hangulatát. Segítünk, hogy a gyerekek kialakítsák saját stílusukat, hogy általa képesek legyenek felmerülő problémáikra higgadtan reagálni, önmagukat megnyugtatni, felvidítani. Honlap

Címünk és elérhetőségeink

Címünk:
1163 Budapest (Sashalom)
Thököly út 13.
Telefon/fax:
(06-1) 405-33-77
(06-1) 273-09-00

Alapítványunk

Rákosmenti Waldorf Pedagógiai AlapítványRákosmenti Waldorf
Pedagógiai Alapítvány

Waldorf intézmények az országban

Magyarországon találhatóWaldorf óvodák és iskolák térképe.

Lap tetejére