Language
E-mail

A Füvészkertben

 Kirándulás a Füvészkertben>

 

 

 

 

 

 


Közös munka

Kezdetek>

A nyár végi iskolaszépítési hajrá már ismerős. Igaz, ebben az évben már júniusban kifestettük az osztályok többségét! A sportpálya felújítása, épületjavítások, kertrendezés, és az egyelőre elmaradhatatlan ablakmázolás nyújtott nyári felüdülést sok szülő és tanár számára.

 

 

 

 


teremrészletA mi osztálytermünk>

A legnagyobb és legizgalmasabb nyári feladat azonban most is az elsős terem kialakítása, berendezése volt. Közösen dolgoztunk egész nyáron, gyerekek és szülők: új padokat álmodtunk, fúrtunk , faragtunk és rengeteget csiszoltunk, festettünk...

 

 

 

 


Virágkapu

 Első tanítási nap>

Évek óta hagyomány, hogy a tanév az első tanítási nap reggelén nyílik meg. A ceremónia főszereplői mi voltunk. Csak a mi nevünket kiáltotta ki osztálytanítónk, hogy mindenki megismerhessen bennünket. A virágkapu alatt átkelve jutottunk be a "tanulók " közösségébe. A másodikosoktól egy szál rózsát, a vendégektől tapsot kaptunk és mi léphettünk be először az iskola épületébe!

2005-ös osztály hírei

2005-ös osztály faliújság

Rákosmenti Waldorf Pedagógiai Alapítvány Óvodái

TÜNDÉRRÓZSA WALDORF ÓVODA Tündérrózsa Waldorf Óvoda XVI. kerületi óvodánk tevékenységeit a kisgyermekkor igényei és sajátosságai határozzák meg a gyerekek 4-től 7 éves korukig vannak egy csoportban. Ez az összetétel családias légkört teremt , fejleszti és színesíti a gyerekek szociális érzékét. Honlap
RÁKOSMENTI WALDORF ÓVODA Rákosmenti Waldorf ÓvodaXVII. kerületi óvodánk magában hordozza a családias légkör hangulatát. Segítünk, hogy a gyerekek kialakítsák saját stílusukat, hogy általa képesek legyenek felmerülő problémáikra higgadtan reagálni, önmagukat megnyugtatni, felvidítani. Honlap

Címünk és elérhetőségeink

Címünk:
1163 Budapest (Sashalom)
Thököly út 13.
Telefon/fax:
(06-1) 405-33-77
(06-1) 273-09-00

Alapítványunk

Rákosmenti Waldorf Pedagógiai AlapítványRákosmenti Waldorf
Pedagógiai Alapítvány

Waldorf intézmények az országban

Magyarországon találhatóWaldorf óvodák és iskolák térképe.

Lap tetejére